Mindegy hogy európai vagy amerikai statisztikákat nézünk, a kardiovaszkuláris betegség még mindig a halálozások legfőbb okozója. 2017-ben az európai halálok 45%-át a kardiovaszkuláris betegség okozta. És míg ez egy sokkoló módja a téma bevezetésének, ez pusztán csak azért van, hogy lássuk a kardiovaszkuláris betegség rettenetes hatását.

Szerencsére sok gyógyszer áll rendelkezésünkre a CVD kezelésére, azonban ezeknek széleskörű mellékhatásaik vannak. A kardiovaszkuláris betegség gyakorisága miatt, tudósok szerte a világról keresik megállás nélkül a gyógyírt, amely hatékony, és kevés mellékhatással jár. 

 

Mi az a kardiovaszkuláris betegség és mi okozza?

A kardiovaszkuláris betegség egy gyűjtőfogalom, melybe több szív és érrendszeri betegség is sorolható – angina, szívinfarktus, stroke és szívritmuszavar, hogy mondjunk párat. A CVD középpontjában a szív áll. A szív felelős a nélkülözhetetlen anyagok szállításáért, pl. oxigén, hormonok és tápanyagok szállításáért. Az emberi test nem működne sokáig, ha megállna a szív.

Szorítsuk el a szív izmait, vagy az artériák kiterjedt hálózatának izmait, és könnyű látni, hogyan is keletkeznek a problémák. Csak képzelje el, hogy mi történne, ha megcsomózná a kerti locsolóját. A víz ugyanúgy folyna és felgyülemlene egészen addig, amíg a torlasz el nem tűnne, vagy a tömlő szét nem repedne – ugyanez igaz a szívre is.

Az egészségtelen életvitel tovább súlyosbítja a helyzetet. Mindegy, hogy cukros vagy zsíros étel, ülő életmód, krónikus stressz, dohányzás vagy alkoholfogyasztás, már egyetlen tényező jelenléte is nagyban hozzájárul a CVD kialakulásához.

A kialakuló kapcsolat a különleges olaj és a kardiovaszkuláris betegség között

Ahogyan már említettük, a kutatók szenvedélyesen próbálják megérteni, hogy hogyan hat a CBD olaj a kardiovaszkuláris betegségre.

Különleges olaj és a vérnyomás

Egy 2007-es tanulmány, melyet a The American Society for Clinical Investigation adott ki, pozitív eredménnyel zárult, mikor a vérnyomás csökkentésére egy dózis olajat használtak.

9 önkéntesnek (mind férfiak) vagy 600mg-os olajat vagy placebót adtak, a vérnyomásmérés előtt. Azoknak a pácienseknek akik ilyen olajat kaptak, nemcsak csökkent a vérnyomásuk a placebo csoporthoz képest, hanem a hatás különösen észrevehető volt stressz előtt és után. Az írás megállapította, hogy “az olaj akut alkalmazása csökkenti a vérnyomást nyugalmi állapotban és a vérnyomás emelkedést stressz esetén.”

Ugyan kicsi minta a több millió emberhez mérten, akik kardiovaszkuláris betegségben szenvednek, az eredmény mégis jelentős. A magas vagy abnormális vérnyomást ugyanis az iszkémia egyik fő okozójának tekintik.

A stressz

A fenti tanulmány érintett egy másik kulcsfontosságú faktort a kardiovaszkuláris betegséget illetően – a stresszt. A The Einstein Institute for Heart and Vascular Health 2009-ben rámutatott, hogy bizonyíték van arra, hogy a pszichológiai stresszfaktorok nagyban hozzájárulnak a CVD kialakulásához. Úgy hiszik ez azért van, mert a stressz növeli a vérnyomást illetve az adrenalin és a kortizol hormonok termelését.

A szívritmuszavar

A szívritmuszavar azt jelenti, ha valakinek a szívverése szabálytalan – túl gyors, vagy túl lassú. A szívverés abnormális megváltozása palpitációkat (heves szívverést), szédülést és mellkasi fájdalmat okozhat. A legrosszabb esetekben a szívritmuszavar stroke-hoz és szívleálláshoz is vezethet. Most azonban, egy “in vivo” (élő szervezeten végzett) tanulmány szerint ez az olaj kardioprotektív tulajdonságokkal rendelkezik.

Egy iszkémia okozta szívritmuszavarban szenvedő rágcsáló egy dózis olajat kapott 10 perccel az artériáinak elzárása előtt és 10 perccel reperfúzió előtt. Az eredmények azt mutatták, hogy az “olaj csökkentette mind az iszkémia okozta szívritmuszavarok számát és az infarktusok nagyságát is, mikor iszkémia előtt adták be azt”, és hogy “az infarktus nagysága csökkent mikor reperfúzió előtt adták be az olajat.”

Ne aggódjon, ha ezt mind nehezen tudja csak követni. Tulajdonképpen, a kutatók szabálytalan szívverést hoztak létre az artéria elszorításával (iszkémia) mielőtt felszámolták a lezárást és visszaállították a természetes szívritmust (reperfúzió).

A megelőzés még mindig a legjobb kezelés a kardiovaszkuláris betegségre

Ez szinte már közhely, de a megelőzés egy kulcsfontosságú stratégia a kardiovaszkuláris betegséggel szemben. Az életmód bizonyos elemeinek hatása, pl. a diétázás és a testmozgás felett nem szabad szemet hunyni. Így tehát a napi rutin apró változásainak is hihetetlenül pozitív hatása lehet.

A kardiovaszkuláris betegség egy súlyos megbetegedés, és bármely kezelés mellet is döntenek, azt egészségügyi szakértőkkel konzultálva tegyék.